2009. december 26., szombat

VÖRÖSBOROS BORJÚPOFA

A mostanában igen sokat emlegetett húsféléből készült ez az étel. Bevallom, kísérleteztem már vele korábban is, de mivel nem a saját receptemet készítettem el ezért csak csendben - na jó, némi szuszogások közepette- megettük és nem írtam róla bejegyzést. Még maradt pár darab a hűtőben, ezért arra gondoltam hogy valami hagyományos ízhatású de mégis érdekes ételt főzök belőle.

VÖRÖSBOROS BORJÚPOFA

8 db borjúpofa (igen finom, szaftos húsféle, kicsit nehéz hozzájutni de a Nagycsarnokban szinte mindig van)
1 óriási fej spanyol hagyma
4 gerezd fokhagyma
3 dl vörösbor
1 ek.nagyon jó minőségű pirospaprika
1 kis chili vagy cseresznyepaprika
olívaolaj
só,bors
kevés vaj

A húsdarabokat egészben hagyom, sózom, borsozom, kevés olívaolajon elősütöm, félreteszem. A maradék olajban megpárolom a vágott hagymát, hozzáteszem a tört fokhagymát, a tűzről levéve belekeverem a pirospaprikát és chilit, visszateszem a husit és hozzáöntöm a bort. Nagyon lassú tűzön 2 és fél órát párolom. A végén a levét egészen sűrűre beforralom és egy kocka hideg vajat keverek bele.

A köret a szokásos, krumplipüré, balzsamecetes bébicékla, de készítettem már tejszínes sütőtök pürével is. Szerintem puliszkával is nagyon finom...

2009. december 12., szombat

KINGA TORTA

A szóban forgó hölgy kínozni szokott engem és én fizetek érte. Árgus szemekkel figyeli hogy mit eszem, és még a hideg levegőről is el tudja mondani hogy miért hizlal. Ez az édesség Kinga karácsonyi bulijára készült. Igyekeztem valami fitness sütivel előállni...

A torta a Nova szakácskönyvből származik. Pár éve cukor nélkül is elkészítettem, akkor azon nevettünk hogy íme egy "sütemény" amiben sem cukor sem liszt nincs és ráadásul még sütni sem kell. Ezúttal azonban kevés cukor került bele, de csak azért hogy Kinga nehogy munka nélkül maradjon..

KINGA TORTA

15 dkg kukoricapehely
15 dkg étcsokoládé
10 dkg vaj
fél kiló ricotta
4 dl tejszín
2 tojás sárgája
10 dkg porcukor
fél citrom leve
3 ek. zselatinpor
csokiforgács
valamilyen idénygyümölcs (most narancs és kiwi)

A vajat és az étcsokit felolvasztom és a kukoricapelyhet hozzákeverem. Egy darab sütőpapírt vajjal megkenek és 12 kis kupacot készítek a csokis kukoricapehelyből. A maradékot egy szintén sütőpapírral kibélelt tortaforma aljára teszem, jó lenyomkodom és beteszem a hűtőbe. A zselatint kis vízbe áztatom, a tejszínt jó keményre felverem. A tojás sárgáját kikeverem a cukorral és a citomlével majd óvatosan belekeverem a ricottát, a felolvasztott és már nem túl forró zselatint, majd legvégül tejszínhabot.
A tortára rákenek egy kis krémet, gyümölcsökkel alaposan megpakolom és a maradék krémmel befedem. Egy éjszakára hűtőbe teszem, másnap a tetején a csokis halmocskákat szépen elrendezem, csokiforgáccsal megszórom.

Látványos, egyszerű, könnyű és finom.

2009. november 15., vasárnap

BÁRÁNYCSÜLÖK


A Nagycsarnokban bukkantam a bárányra. Három kis csülköt vittem haza, vettem volna többet is, ha lett volna... Egy éjszakán át pácoltam olívaolajjal, egy fél fej tört fokhagymával, rozmaringgal, babérlevéllel és borssal.


Sárgarépát, zellert, lilahagymát tettem mellé, megsóztam, minden oldalát körben szép pirosra megsütöttem majd egy kis rosét öntöttem alá és nagyon lassú tűzön 2 órát sütöttem- pároltam. Amikor már vajpuha volt, a levét leszűrtem és még egy kevés bort öntöttem hozzá. Egy jó kanál vajjal összeforraltam, sóval, borssal, pici barna cukorral ízesítettem.
Tejszínes- szerecsendiós krumplipürével és céklasalátával tálaltam.

2009. november 8., vasárnap

SPENÓTOS RIZS FETA SAJTTAL

Vasárnap lévén ismét sikerült összecsődítenem a családomat, ebből az alkalomból természetesen óriási eszem-iszom kerekedett.

SPENÓTOS RIZS FETA SAJTTAL

1 bögre jó minőségű rizs
2 doboz bébispenót
1 kis fej hagyma
kis doboz feta
evőkanálnyi vaj
olívaolaj
só,bors

A rizst külön előre megfőzöm. A hagymát vajon és olívaolajon kicsit megpárolom, hozzáteszem a spenótot és épp' hogy megfonnyasztom. Beleforgatom a rizst és a kockákra vágott sajtot, borsozom, óvatosan sózom. Mire kész lett,megsült a grillben a csülök is... ( A csülköt tört fokhagymával, őrölt köménymaggal, borssal, olívaolajjal és balzsamecettel zacskóban két napig pácoltam, sütés előtt kicsit megsóztam. )

2009. október 25., vasárnap

BABI GULING


Nem mondom hogy kimondottan a malac miatt utaztam körbe a Földet,de ha így lett volna, akkor is azt mondanám: megérte. Sok káros szenvedélyemről beszámoltam már, de azt hiszem még nem említettem hogy állandó mehetnékem van, sőt ha lehet, minél messzebbre utaznék. Hihetetlen élmény, borzongató érzés amikor huszonsok óra repülés után végre szilárd talajra ér a lábam: a Föld másik oldalán vagyok...
Természetesen nyomban hozzáláttam felmérni a helybéli megenni-és meginnivalókat. A hölgy, illetve a malac létezéséről már volt tudomásom, köszönhetően az utazásunk megszervezésében segédkező irodának és Ács Lászlónak.
Túlzás nélkül állíthatom: minden malacok legmalacabbikát kóstoltuk Ibu Oka asszony kifőzdéjében....

A szopós malacnak titulált, de ennél valamivel nagyobb jószágot kizsigerelik, a hasüregét megtöltik helyi fűszerekkel, majd egy méretes bambusznyárson parázs felett egészben megsütik.
Persze azonnal hevesen érdeklődtem hogy mit tesznek bele, ezek szerint a fűszerpaszta alapja a tápióka levél, ami állagra és ízre a spenót és a szőlőlevél között leledzik. Ebbe keverik a felaprított citromfüvet- és levelet, hagyma, fokhagyma, gyömbér és galanga gyökér, friss kurkuma, darált földimogyoró, bors, salam levél ( ez az indonéz babér), koriander, rákpaszta, só, bors és természetesen chili kerül bele.
A malackát végül kurkumával összekevert vízzel kenik be, ettől gyönyörű színe lesz.
A húsa omlós, a bőre ropogós. Sőt ezt még lehet fokozni, mert a kiszolgálás gyors, az árak barátiak, a sör pedig hideg.
Aki arra jár,ne hagyja ki...:-)
(Bali, Ubud, a falutemplom mögött.)


2009. szeptember 27., vasárnap

TANDOORI CSIRKE


Olyan szép idő volt szombaton hogy grillezni szerettem volna. Valami izgalmas de mégis könnyű recepten gondolkodtam. Korábban már készítettem ilyet bárányból, sőt lazacból is, de most csak csirke volt otthon. ( Eredetileg egyébként is csirkéből készül ez az étel.) Nem is részletezném túlságosan az elkészítését, annál is inkább mert semmi ördöngösség nincs benne és különben is már megtettem itt.
A fűszerkeveréket készítettem kicsit másképp:

TANDOORI FŰSZERKEVERÉK

Őrölt fűszereket használtam, az igazi azonban az lett volna ha a hozzávalókat száraz serpenyőben megpirítom és frissen töröm meg mozsárban. Ennyire szorgalmas azonban nem vagyok...A mennyiségeket is csak úgy saccperkábé határoztam meg.

1 kk. kardamom
1 kk. római kömény
1 kk. koriander
1 kk. feketebors ( ezt viszont frissen daráltam)
1 kk. fahéj
1/2 kk. szegfűszeg
1/2 kk. szerecsendió
1 kk. pirospaprika
1 kk. őrölt chilipaprika

Tettem még hozzá egy ujjnyi frissen reszelt gyömbért, 3 gerezd tört fokhagymát, megsóztam, hozzákevertem 2 dl görög joghurtot és egy kis citromlét.

A combok elég kicsik voltak, úgyhogy egészben hagytam őket, sőt némi tipródás után a bőrét is rajtahagytam. A csont mellet és oldalt is bevagdostam, bepácoltam ( úgy 4 órát), grillen nagyjából 40 perc alatt kis lángon megsütöttem. Kecskesajtos zöldsalátával és hagymalekvárral tálaltam.

Ilyen fűszerkeverék egyébként kapható itt-ott készen is, a benne lévő annatto magtól utánozhatatlan szép piros a színe.

2009. szeptember 17., csütörtök

ZÖLDSÉGES KUSZKUSZ

A különböző élethelyzeteimet jól nyomon lehet követni a főztöm alapján. Régebben nagyon sok húst főztem/sütöttem Kispöti kedvére, mostanában viszont a könnyebb, zöldséges ételek a nyerők. A mai ebéd is így készült.

ZÖLDSÉGES KUSZKUSZ

1 padlizsán
2 kis cukkini
1 nagy fej hagyma
1 doboz főtt csicseriborsó
koktélparadicsom
25 dkg kuszkusz
olívaolaj
vaj
őrölt koriander
só,bors
vágott petrezselyem
kevés balzsamecet

A padlizsánt kockákra vágom, besózom. A cukkinit és a hagymát felszeletelem, a kuszkuszt leforrázom. A padlizsán kockákat olívaolajon megsütöm, félreteszem. A maradék olajon üvegesre párolom a hagymát, később hozzáteszem a cukkinit és együtt roppanósra sütöm. Ha mindez kész, összeverem a zöldségeket, kuszkuszt, felezett koktélparadicsomot, csicseriborsót és petrezselymet.
Sózom, borsozom, őrölt koriandert és balzsamecetet teszek bele. Egy kanál vajjal lazítom.

Római köményt is tehet bele aki szereti.

2009. szeptember 13., vasárnap

ZÖLDSÉGLEVES


Nem könnyű olyan családban brillírozni ahol a vegák és nem vegák ádáz küzdelmet folytatnak egymással. Most épp az előbbiek győztek.

ZÖLDSÉGLEVES

1 nagy hagyma, szeletekre vágva
1 csomag sárgarépa, felszeletelve
1 csomag petrezselyemgyökér, felszeletelve
1 kis zeller kockákra vágva
1 nagy krumpli, nemkülönben kockákra vágva
kb. 20 dkg (nem tudom megmondani, sose mérek, de jó két marék) fejtett bab
1 babérlevél
negyed fej káposzta, vékonyra gyalulva
zöldségleves ( kockából, vessetek meg )
friss kakukkfű
majoranna
pirospaprika
petrezselyem
olívaolaj
só,bors
tejföl

A babot külön vízben egy babérlevéllel megfőzöm. A hagymát kis olajon megfuttatom, hozzáteszem a pirospaprikát, majorannát és kakukkfüvet, beleteszem a zöldségeket a krumpli és káposzta kivételével. Zöldséglevessel felöntöm,de csak annyira hogy jó sűrű legyen. 15 percig gyöngyöztetem. Akkor beleteszem a káposztát és a krumplit és együtt puhára főzöm. Sózom, borsozom. A legvégén kerül bele a bab a levével együtt. Jó sok petrezselyemmel megszórom, nagy kanál tejföllel, frissen sült rozskenyérrel tálalom.

2009. augusztus 17., hétfő

MEGINT PADLIZSÁN

Padlizsán majdnem mindig van a hűtőben. Paradicsom viszont -legalábbis mostanában-mindig van a kertben. Egy kis sajt, fokhagyma, izgalmas fűszerek ... el sem lehet rontani.

PARADICSOMOS RAKOTT PADLIZSÁN

3 kis padlizsán
2 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
1 doboz konzerv paradicsom
6 friss paradicsom
1 kis chilipaprika
1 kk. kurkuma
1 kk. chilipor
kis cukor
3 dl natúr joghurt
10 dkg reszelt sajt(itt most cheddar)
só és bors
balzsamecet
olívaolaj

A padlizsánt felszeletelem és balzsamecettel bekenem mindkét oldalát, azután pedig besózom.
Így pácolom fél órát.( Nem kell aggódni, nem lesz savanyú.) Ha kész, kicsit leitatom és nagyon kevés olajon teflonban megsütöm.
A hagymából, fokhagymából és konzerv paradicsomból mártást készítek a friss chilivel és chiliporral, kurkumával, sóval, borssal, kis cukorral. Jó sűrűre megfőzöm. Egy kivajazott tálban szép sorban elrendezem a padlizsán felét, erre jön a mártás fele, aztán a maradék padlizsán, megint mártás, és legvégül befedem friss paradicsomszeletekkel. Reszelt sajttal összekevert joghurtot teszek a tetejére.
Forró sütőben pirosra sütöm.

Kis saláta, parmezán jól illik hozzá.

2009. augusztus 9., vasárnap

GOMBÁS-BAZSALIKOMOS LECSÓ

A tegnapi dorbéz utóhatásaként valami könnyebb étel kívánkozott a gyomrunkba. Lecsóból egyébként is bárhol, bármikor, bármennyit meg tudok enni. Azt azért be kell ismernem hogy egy kis szalonna, na jó, meg egy kis kolbász is került bele - de csakis az íze kedvéért!

GOMBÁS-BAZSALIKOMOS LECSÓ

1 jó nagy hagyma
némi császárszalonna
pár karika kolbász
egy kilónyi zöldpaprika
feleannyi gomba
kertben termett paradicsom
1 csípős hegyes paprika
só, bors
kis cukor
pirospaprika
friss bazsalikom

A szalonnát egy csepp olajjal kiolvasztom beleteszem a kolbászt, amikor már színe van, hozzáadom a hagymát is és üvegesre párolom. A tűzről levéve kis pirospaprikát keverek bele, hozzáteszem a többi belevalót és fedő nélkül megfőzöm. ( Finom sűrű lesz a leve. ) A bazsalikomot a legvégén adom hozzá.

Egy kanál tejföllel az igazi.

2009. augusztus 2., vasárnap

AZ IMÁM ÉS AZ Ő PADLIZSÁNJA


A receptet itt találtam.

ÁJULT IMÁM

A fáma szerint az imám, aki igencsak szerethette a hasát, elájult ennek az ételnek az illatától. Kicsit változtattam az arányokon illetve a fűszerezésen.

2 nagyobb padlizsán
3 fej hagyma
4 gerezd fokhagyma
3 nagy paradicsom
nagy marék vágott petrezselyem
oregano
fahéj
só,bors
cukor
olívaolaj

A padlizsánokat félbevágtam és jó mélyen bevagdostam, besóztam. Fél óra múlva tepsiben, vágott felükkel lefelé beküldtem őket a grillbe. (Napozni!) A hagymát karikára vágtam, olívaolajon pirosra-puhára sütöttem, hozzátettem a fokhagymát meg a paradicsomot, fűszereztem és jó sűrűre összefőztem. Közben a megsült padlizsánok húsát kanállal kivájtam és azt is belekevertem a töltelékbe, majd a padlizsán csónakokat megtöltöttem . Még további 20 percig sütöttem.

Akkor nagyon finom ha már egy kicsit kihűlt.

2009. augusztus 1., szombat

FINOM HALACKA



Szombaton a gyárba kellett mennem, ezért megkértem A.-t hogy vegyen valami ebédre valót. Különben is utálok a multikhoz menni, A. viszont remekül megoldja az ilyen feladatokat. Most is ezt a két szépséges halackát (elnézést!) hozta nekem megsütni. Mondanom sem kell hogy a Webert gyújtottam be a teraszon. A halakat kicsit megsikáltam és rengeteg petrezselymet, zsályalevelet meg citromkarikát pakoltam a hasüregükbe. Egy nagy tepsit sütőpapírral kibéleltem ( ez azért kell mert így könnyebb utána elmosni ), nagy szemű tengeri sóval megágyaztam, a halacskákat szépen ráfektettem. A maradék citrommal és zöldekkel befedtem, és még ráborítottam további két kiló sót, imígyen teljesen betakarva a művemet. A tetejét vízzel megspricceltem és 180 fokon 30 percig sütöttem.

Nagyon sok vágott petrezselymet, citromlét, egy gerezd tört fokhagymát olívaolajjal, sóval és borssal összekevertem, ezt kanalaztam a finom, illatos húsra a tányéron.

2009. július 19., vasárnap

SÜLT CÉKLASALÁTA

SÜLT CÉKLASALÁTA

1 kg bébicékla
1 lilahagyma
1/4 fej káposzta
3 sárgarépa
3 krumpli
1 kis fehérbab konzerv
3 kovászos uborka
3 dl tejföl
2 ek. majonéz
1 nagy csomag kapor
1 nagy csomag petrezselyem
citromlé
só,bors

A céklát egyesével alufóliába csomagolom és sütőben megsütöm. A krumplit és a sárgarépát kis kockákra vágom és megfőzöm. A káposztát lereszelem, a hagymát és az uborkát felaprítom. Ha a cékla puha, és kissé kihűlt, meghámozom- csak le kell húzni a héját- és felkockázom. Minden hozzávalót egy nagy tálban óvatosan összekeverek. Kevés citromlével teszem pikánssá.

Ha halmozni szeretnénk az élvezeteket, akkor néhány közepesen keményre főzött tojást is adhatunk mellé.

2009. július 18., szombat

MENTÁS UBORKALEVES

Finom, hűsítő kánikula-leves. Természetesen nem kell főzni... Bár a teremtés koronái egy darabig csendesen nosztalgiáztak holmi rántott csirke után, de aztán hipp-hopp elfogyott.

MENTÁS UBORKALEVES

2 kígyóuborka
2 kovászos uborka
5 dl natúr joghurt
2 dl tejföl
kevés tej
1 fej édes hagyma
3 gerezd fokhagyma
egy marék friss menta
egy marék friss kapor
só, bors, kevés cukor
citromlé
olívaolaj

A kígyóuborkát meghámozom és a hagymával, kovászos ubival és a fokhagymával durvára lereszelem. Hozzáteszem a joghurtot, a fűszereket és jól összeturmixolom. Beleteszem még a tejfölt is, és kis tejjel meg az ubi levével hígítom ha túl sűrű lenne. Sózom, borsozom, kis citromlét meg cukrot teszek bele és végül hozzákeverek pár kanál olívaolajat.
Hűtőben néhány órát érlelem.

2009. július 15., szerda

NOKEDLIVEL TÖLTÖTT PAPRIKA


Ebben a nagyon nagy melegben igyekszem olyasmit feltálalni amit lehetőleg nem kell főzni. Mivel azonban a családom már mekeg a sok salátától, ezért az a korszakalkotó ötletem támadt hogy a kerti grillen fogok elkövetni valamit. (Annyit azért elárulok,hogy ez nem holmi közönséges grill, hanem egy WEBER. Időnként az a megtiszteltetés ér hogy letörölhetem róla a port, egyebekben A. teljhatalmat gyakorol felette. Most azonban nagyon éhes volt..:-)) Gyorsan felmértem a hűtő tartalmát, aztán nekiláttam.

NOKEDLIVEL TÖLTÖTT PAPRIKA

3 nagy piros kaliforniai paprika
1 nagy fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
maradék nokedli
mozzarella sajt kockákra vágva
frissen reszelt parmezán
1 üveg Barilla bolognai szósz
kevés balzsamecet
friss oregano
friss bazsalikom
olívaolaj
só,bors

A paprikákat félbevágom és kimagozom. A zöld csutkáját rajta hagyom, de pusztán dekorációs céllal. A hagymát a grillen serpenyőben pici olívaolajon megpárolom, hozzáteszem a fokhagymát, nokedlit, sajtokat, paradicsomszószt és a balzsamecetet. (Lehet helyette vörösbort is használni.) Beleteszem a zöldfűszereket, sózom, borsozom, a paprikákba kanalazom. Tűzálló edénybe (ez esetben egy zománcos tepsibe) bepakolom, kis olajjal meglocsolom, 160 fokon kb.50 perc alatt megsütöm.

Langyosan a legfinomabb.

2009. július 4., szombat

FASÍRT

Vásároltam egy csodaszép szilikon tepsit. ( A főzni nem tudó érdeklődők kedvéért elmondanám hogy a szilikon nemcsak csodaszép hanem tapadásmentes, imígyen praktikum szempontjából is lepipálja a mezei tepsiket.) Már régóta fájt rá a fogam, de néhány évvel ezelőtt még csak aranyért lehetett az ilyesmit megvenni. Most viszont szimpatikus áron bukkantam rá. Leküzdhetetlen késztetést éreztem hogy azonnal süssek benne valamit...

FASÍRT

1 kg darált marha és sertéshús vegyesen
15 dkg császárszalonna kockára vágva
3 zsemle felkockázva
1 aprított hagyma
2 aprított zellerszár
2 dl tej
1 tojás
1 ek. mustár
1 ek. Worchestershire szósz
kakukkfű, bazsalikom, őrölt szerecsendió
jó marék vágott petrezselyem
só,bors

szeletelt bacon (azaz császárszalonna:-))


A zsemlekockákat tejben néhány percig áztatom, majd az összes hozzávalóval jól összekeverem. A vadiúj szilikontepsimbe belesimítom, a tetejét befedem bacon szeletekkel és 180 fokon 1 órát sütöm.

Mustáros-zelleres krumplisalátát készítettem hozzá.

2009. június 30., kedd

TENGERI HERKENTYŰ SALÁTA

Kisebbfajta vendégsereg kerekedett egyik este minálunk. Eredetileg polipsalátát terveztem, de sajnos -szolgálati közlemény!- az Óceán Bár kisboltja a Régiposta utcában zárva van. (Az ajtón felirat, miszerint augusztusban nyitnak. Ígéret szép szó!) A végén a Nagycsarnokban sikerült zárás előtt fél perccel ezt a vegyes rák-kagyló-tintahal keveréket zsákmányolni.

TENGERI HERKENTYŰ SALÁTA

1,5 kg vegyes fagyasztott tengeri herkentyű
1 csomag szurimi (vessetek meg, én imádom)
1 csomag újhagyma
1 nagy paradicsom
maréknyi koktélparadicsom
rengeteg vágott petrezselyem
só,bors
citromlé
a legfinomabb extraszűz olívaolaj

A herkentyűt szobahőmérsékleten hagyom kiolvadni és forró vízben 2 percig blansírozom. Ha túl sokáig fő, akkor a tintahal olyan lesz mint a rágógumi, ezért idejében lekapom a tűzről. Amíg kihűl, addig összeaprítom az újhagymát, nagyon kis kockákra vágom a paradicsomot és felezem a koktélparadicsomot. Teszek bele sót, borsozom, belecsavarom egy jókora citrom levét és bőven megöntözöm olívaolajjal. A szurimit kis darabokra vágom,és jöhet a herkenytű, meg egy jó adag petrezselyem.

Fokhagymás-olívaolajos-petrezselymes pirítóst adok mellé.

2009. június 21., vasárnap

TÚRÓS-SAJTOS PADLIZSÁN

L.I. a szememre hányta nemrégiben-teljes joggal- hogy nem vagyok elég aktív a blogon. Sajnos elég sokszor előfordul -tudom, ez harmatgyenge kifogás- hogy mire kész a vacsora addigra vaksötét van és nem lehet fotózni, esetleg nincs itt a kedvenc fényképezőgépem, de az is gyakran megesik hogy a sáskák egyszerűen csak felfalják a fotózni valót és csak a morzsák árválkodnak a tányéron. Ezt az ételt is elkészítettem már egyszer, egy kicsit másképpen ugyan, de nem kevesebb sikerrel. A padlizsán különben is a kedvenceim közé tartozik, hetente legalább egyszer készítek így vagy úgy, megtöltve, vagy csak egyszerűen roston sütve, fokhagymával, vagy salátának.. A mai recept Dusi kedvére készült.

TÚRÓS-SAJTOS PADLIZSÁN

2 nagy padlizsán
1 kis paradicsomkonzerv
25 dkg koktélparadicsom
1 kis doboz ricotta
1 kis doboz friss sajt (cottage cheese)
fokhagyma
néhány szál újhagyma
pici cukor
olívaolaj
só,bors

A padlizsánokat hosszában felszeletelem, besózom és egy órát állni hagyom. Ha kiengedte a levét, papírtörölközővel megtörölgetem és olívaolajban megsütöm. A ricottát összekeverem a friss sajttal, beleaprítom az újhagymát a zöldjével együtt, sózom, borsozom. Serpenyőben kis olívaolajon picit megpirítom a tört fokhagymát, hozzáteszem a paradicsomkonzervet és addig rotyogtatom ameddig besűrűsödik. Az utolsó néhány percben hozzáteszem a félbevágott koktélparadicsomot, sózom, borsot tekerek bele és kevés cukorral szelídítem.
Tűzálló tál aljára pár kanál paradicsomszószt teszek, a padlizsán szeletek közepére pedig egy kanál sajtos krémet pöttyintek és feltekerem. Csinosan elrendezem a tekercseket és a maradék paradicsommal betakarom.
Nagyon forró sütőben addig sütöm amíg a sajt megolvad.
Már megint nincs egy falat sem belőle...

ZÖLDFŰSZERES HÁZI TÚRÓ


Egyfolytában éhes családtagjaimnak mindig készítek valami bekapnivalót a hűtőszekrénybe. Rendszerint saláta, főzelék, a fiúknak hideg sült husi, vagy valami szendvicsre való szokott lenni a menü, na persze ezen kívül még főzök levest, sütök palacsintát, nem beszélve a regular reggeli-ebéd-vacsoráról... (nőtársaim most esetleg megkérdezhetik: mondd, te normális vagy? :-)) A helyzet az, hogy mi otthon elég sokan voltunk, és én a legidősebb, személyes projektemnek tekintettem a kisebbek etetését. Ezt a hibámat a mai napig sem sikerült kinőni...

ZÖLDFŰSZERES HÁZI TÚRÓ

1/2 l tejföl
1/2 l görög joghurt
só,bors
ami akad otthon: fokhagyma, zöldfűszer, zöld bors, olívabogyó, ki mit szeret...

A tejfölt és a joghurtot összekeverem és beleaprítom ami a kezem ügyébe kerül. ( Ez esetben petrezselyem, kapor, tört fokhagyma, só és bors került bele.) Ritka szövésű konyharuhába kötöm és 24 órán át egy fakanál nyeléről lelógatom. Kellemes krémtúró állagú lesz.
Paradicsommal, újhagymával, friss kenyérrel az igazi..

2009. június 9., kedd

A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ, AVAGY: KISPÖTI FŐZ

A gyermekem főz. (Valaki azt mondta:biztos így látta az anyukájától...:-)) Szeretnék eldicsekedni hogy már sokfélét főzött, de ez volt az első amit végre hajlandó volt lefényképezni (mert hogy fényképezni is tud az én Drágám!:-) Ünnepélyesen kijelentem hogy nem segítettem, sőt ott sem voltam:


HÁROMSAJTOS MELEGSZENDZSÓ

szendvicskenyér
krémsajt
parenyica sajt
mozzarella sajt
sonka
vékony szelet paradicsom
vékony szelet zöld alma

A kenyereket a krémsajttal megkenjük, a többi hozzávalót belepakoljuk és a szokásosnál hosszabb ideig sütjük hogy minden hozzávaló jól átforrósodjon.

Sörrel tálaljuk,befaljuk...:-)

2009. május 8., péntek

CUKKINIS-RUKOLÁS PENNE

A most következő recept akár a "mi van a hűtőben" címet is viselhetné. Nem mellesleg alig húsz perc alatt elkészül...

CUKKINIS-RUKOLÁS PENNE

fél csomag penne tészta
3 kicsi cukkini
pár szál újhagyma
fokhagyma
bazsalikom levelek
maradék rukola
1 kis tejszín
vaj
olívaolaj
só,bors
reszelt parmezán

A tészavizet felteszem forrni, addig serpenyőben a vajas olajon megfuttatom a hagymát (én a zöldjét is belevágtam),hozzáteszem a tört fokhagymát és a szeletekre vágott cukkinit. ( Nagylyukú reszelőn is le lehet reszelni.) Sózom,borsozom,beletépkedem a bazsalikomot és roppanósra párolom. Ha a szervezés jó,akkor a tészta ekkorra épp megfő, úgyhogy a tejszínnel és a rukolalevelekkel lazán összekeverem. Pár percig pihentetem, parmezánnal megszórom.

2009. május 7., csütörtök

KÓKUSZTEJES CSIRKELEVES

Kr. megajándékozott egy kis citromfűvel és némi gyömbérrel. Nem hagyhattam parlagon heverni, annál is inkább, mert Kispöti jelezte hogy jön és éhes. ( Ezt a tényt ugyan nem szükséges külön közölni, ugyanis Kispöti mindig éhes.) Így tehát gyorsan elszaladtam cilantrot venni, ami a kedvenc fűszerem egyébként. A. szerint ugyan a cilantronak svábbogár íze van, de szerintem ez aljas rágalom, annál is inkább mert A. még sosem kóstolt svábbogarat. Én személy szerint annyira kedvelem, hogy a blogomat is majdem így kereszteltem el, sajnos azonban ezt a nevet már elfoglalta egy hozzám hasonlóan jó ízlésű blogger. Így lettem hát Neguilla, ami semmiképpen nem tévesztendő össze egy bizonyos Lawson nevezetű kolleginával, azt is mondhatnám hogy mindennemű hasonlóság a véletlen illetve a képzelet műve. Itt kívánnám megjegyezni azért zárójelben, hogy a fent említett nőszemély munkásságát igen tiszteletreméltónak tartom.
Szóval, a fűszernövényemmel felszerelkezve hozzáláttam hogy megdöntsem a gyorsasági levesfőzés világrekordját és mielőbb megetessem a fiacskámat.

KÓKUSZTEJES CSIRKELEVES

1,5 liter csirkeleves
2 főtt csirkemell
30 dkg gomba
thai citromfű
kaffer lime levél
kevés piros chilipaszta (elméletileg zöldből illene csinálni,de nekem most ez volt otthon)
2 gerezd fokhagyma
kis darabka gyömbér szeletekre vágve
2 dl sűrű kókusztej ( én porból csináltam)
halszósz
2 lime leve
kevés barnacukor
friss cilantro (azaz koriander levél)
apróra vágott lilahagyma

A levest a gyömbérrel, citromfűvel és levéllel, chilivel és fokhagymával 15 percig lassan forralom majd leszűröm. Beleteszem a kockákra vágott csirkehúst, a gombát, citromlevet és cukrot, kókusztejet, halszósszal ízesítem és még 10 percig főzöm. Ha kész, a tetejét megszórom hagymával és cilantro levelekkel.

2009. május 1., péntek

ANANÁSZOS SÁRGARÉPASALÁTA

ANANÁSZOS SÁRGARÉPASALÁTA

3 nagyobb sárgarépa
1 kicsi zellergumó
1 kicsi ananász
1 kanál majonéz
citromlé
Kb. 1 dl kefír
só, bors


A répát és zellert finomra reszelem, az ananászt felkockázom és összekeverem az öntettel. Sózóm, jól megborsozom. Aki szereti, mazsolát is tehet bele.

RONDA ÉS FINOM

Nem, nem vettünk kecskét. Fogyókúrázom. Emiatt készítek egyfolytában salátát. Mivel már lehet kapni a piacon idei fejes káposztát, a változatosság kedvéért főzeléket szerettem volna csinálni, de ez minálunk sajnos közutálatnak örvend. Kénytelen voltam mást kitalálni...


SÜLT KÁPOSZTA

1 fej káposzta
olívaolaj
1 dl balzsamecet
10 dkg barna cukor
só,bors
friss kakukkfű

A káposztát vékonyra vágom és az összes belevalóval egyetemben egy vaslábasba teszem. Egy fél órát párolom-sütöm. Mire kész, addigra finom sűrű lesz alatta a lé. Az új káposzta eléggé összeesik, de az íze... pompás!
Azért egy kis kacsacombot sütöttem mellé, de csak hogy a fiúk éhen ne haljanak...

2009. április 13., hétfő

SPENÓT TORTA

Ezt a receptet eredetileg réteslapból illik csinálni, nekem azonban most csak leveles tésztám volt otthon.

SPENÓT TORTA

1 kg spenót
1 jó nagy fej hagyma
gerezd fokhagyma
25 dkg feta sajt
vaj
olívaolaj
só, bors, szerecsendió
3 tojás
1 csomag mirelit leveles tészta


A spenótot kevés sóval megpárolom és elfőzöm a levét. Deszkán kicsit összevagdalom. A vajon és olívaolajon megpirítom a hagymát és a fokhagymát, hozzáteszem a spenótot, kicsit átforgatom, fűszerezem és belemorzsolom a sajtot. Legvégül hozzákeverek 3 felvert tojást. ( Picit meghagyok hogy legyen mivel megkenni a tetejét.) A tésztával kibélelek egy tortaformát, belesimítom a spenótot és egy tésztakarikával cselesen befedem. Tojással megkenegetem és 180 fokon 45 percig sütöm.

Paradicsom mártással igen jó...

EZ IS EGY KÁPOSZTASALÁTA


Eredetileg káposztás tésztát terveztem ebből a helyes kis fej káposztából, azonban másképp alakult...

EZ IS EGY KÁPOSZTASALÁTA

1 fej káposzta
1 szép nagy lilahagyma
1 kígyóuborka
3 dl tejföl
rengeteg vágott petrezselyem
1 ek. borecet
1 kk. cukor
1/2 kk. pirospaprika
só,bors

A káposztát és a hagymát lereszelem, az uborkát negyedekbe vágom és vékonyra legyalulom. Besózom és egy kicsit állni hagyom. Kicsit kicsavarom, hozzáteszem a petrezselymet és az öntettel összeforgatom.

BÁRÁNYCOMB

A rokonaim tudják rólam hogy hozzám érdemes enni jönni. Pláne ha van a dolognak valami apropója, mint mondjuk ezúttal a Húsvét. Mivel a locsolóktól oly mértékben irtózom mint a vámpír a fokhagymától (lehet hogy el kellene gondolkodnom hogy vajon miért?), ezért az evés az a kifogás, mellyel a családtagjaim a közelembe merészkednek.

BÁRÁNYCOMB

A bárányt a sokat és méltán dicsért török hentesnél vettem a Magyar utcában. Bedörzsöltem rozmaring-kakukkfű-chilipehely-olívaolaj-bors-citromlé keverékkel és két napig pácoltam a hűtőben. Sütés előtt egy órát szobahőmérsékleten pihentettem, megsóztam, még kapott egy kis olívaolajat, majd 200 fokon 20 perc alatt hirtelen megsütöttem a tetejét. Ezután egy pici rosét öntöttem alá és 140 fokon 5 (azaz öt) órát sütöttem.
Nem túlzok ha azt mondom hogy mennyei finom lett...

Spenót tortával és salátával tálaltam.

2009. április 1., szerda

PÁSTÉTOM

Előfordul hogy bűvészmutatványokra van szükség hogy a maradék ennivalót újra kívánatossá tegyem. Most is volt egy kis leveshús, meg egyebek...

PÁSTÉTOM

maradék leveshús (itt nem írnék mennyiséget, kinek mennyi van)
kolbásszal töltött karaj (lásd fent)
némi füstölt szalonna ( néhai Tünde malac földi maradványaiból, R.I.P)
főtt tojás(ez esetben 2 db)
kis fej lilahagyma
mustár
tejföl
puha vaj
majoranna
őrölt szegfűszeg
só,bors

A húsféléket és a tojást aprítógépben összekaszabolom, (darálni is lehet), kevés tejföllel lazítom, belekeverem a fűszereket,vajat, mustárt és a nagyon apróra vágott hagymát. Pár órára hidegre teszem.

2009. március 22., vasárnap

ANANÁSZOS KÁPOSZTASALÁTA

Amikor Olaszországban vagyok, nem mulasztom el hogy útba ejtsek egy élelmiszerüzletet. Az ismerőseim csóválják is a fejüket amikor diadallal bejelentem hogy például milyen fantasztikus krumplit vásároltam ( "képzeld, ez külföldről hozza a krumplit!"), de a finom édes hagymát vagy az óriási fokhagymafejeket is ott szoktam megvenni. Most (többek között) egy hatalmas ananászt találtam és úgy éreztem hogy enélkül nem mehetek haza.
Többféle módon is feldolgoztam, íme az egyik:

ANANÁSZOS KÁPOSZTASALÁTA

1/2 kg savanyú káposzta
egy jókora ananász negyed része
1 kisebb lilahagyma
piros színű paprika
3 ek.majonéz
1 kis doboz tejföl
só,bors

A hagymát és a paprikát egészen apróra, az ananászt nagyobb kockákra vágom. A káposztát is felaprítom kicsit. Mindent beleborítok egy nagy tálba és összekeverem. Jól megborsozom, pici só is kellett bele.

Befaltuk...:-)

2009. március 15., vasárnap

CURRYS-MÉZES CSIRKE ROSTON


A képen egy közeli rokonom látható...

CURRYS-MÉZES CSIRKE ROSTON

A csirkecombokat a villámkezű henteslegény nindzsákat megszégyenítő mozdulattal egy pillanat alatt kicsontozta a Hold utcai csarnokban. Nem volt más dolgom mint bepácolni. Mivel már nagyon szeretnék kimenni a kertbe, ezért faszénen sütöttem meg.

6 csirkecomb filé
2 ek. vaj
2 ek. méz
1 ek. mustár
1 csapott ek. currypor
citromlé
só,bors

A vajat felolvasztottam, a többi hozzávalóval összekevertem és a csirkéket kb. 4 órát pácoltam.
Faszénen megsütöttem. Óvatosan a rács szélén kell sütni mert a méz könnyen odakap. A hűtőben volt egy kis gomba, azt is mellé tettem. Nem is maradt belőle...

2009. március 1., vasárnap

VKF.XXIII: HAGYMÁS BORJÚMÁJ MAZSOLÁVAL ÉS FENYŐMAGGAL

Ha olajos magvakra gondolok, nekem először valami süti jut az eszembe. (Például a nagymamám diós bejglije.) Az első rendhagyó magvas élményem a kínai mogyorós csirke volt sok-sok évvel ezelőtt. Később következett a szicíliai konyha...

HAGYMÁS BORJÚMÁJ MAZSOLÁVAL ÉS FENYŐMAGGAL

1/2 kg borjúmáj
1/2 kg édes hagyma
friss zsályalevél
egy marék mazsola langyos vízbe áztatva
egy marék pirított fenyőmag
majoranna
vaj
olívaolaj
3 ek. borecet
1 ek. balzsamecet
só,bors
pici liszt
vágott petrezselyem

A vaj és olívaolaj keverékén pirosra sütöm a vékonyra felszeletelt hagymát majd félreteszem. Ugyanabban a serpenyőben a visszamaradt vajas olajon erős tűzön megpirítom a májszeleteket a zsályalevelekkel együtt, közben liszttel picit megszórom, borsozom, majorannát morzsolok bele, a legvégén pedig megsózom. Szeretem ha rózsaszín marad a belseje, ekkor nagyon finom omlós és puha. A megsült szeletkéket a hagymához teszem. A borecetet a mazsolával és pici vízzel felforralom és besűrítem, a legvégén kevés balzsamecetet, vágott petrezselymet teszek bele és nyakonöntöm a hagymás májat. A tetejét pirított fenyőmaggal megszórom.

Polentát kínálok mellé. (Na és egy pohár finom hideg rozét...)

2009. február 22., vasárnap

BURGONYAKRÉMLEVES



A dolog úgy kezdődött hogy volt otthon némi alaplé amit sajnáltam kiönteni, viszont a leveszöldség készletem némileg hiányosnak bizonyult minekutána a sárgarépát belefőztem a vadasba. Zellert azonban találtam, kevés krumpli is akadt, a többi meg jött magától... Ilyen levest jó sok évvel ezelőtt még Amerikában ettünk.

BURGONYAKRÉMLEVES

1 vöröshagyma
1/2 zeller
2 gerezd fokhagyma
3 nagyobb hámozott krumpli
2 evőkanál vaj
kevés olívaolaj
1 bögre tej
1 liter marha alaplé
kevés liszt
1 ágacska kakukkfű
1/2 tk. mustárpor
csipet cayenne bors
2 ek. Worcestershire szósz
pár kanál tejföl
só,bors
vágott petrezselyem
kevés reszelt parmezán

A hagymát a vajon és kevés olívaolajon üvegesre pirítom, hozzáteszem a fokhagymát, krumplit és a zellert. Felöntöm az alaplével, beleteszem a fűszereket és puhára főzöm. Ha kész, átpasszírozom. Turmixolni is lehet, de ez esetben az a jó ha kicsit rusztikus a leves, akár krumplinyomóval is össze lehet törni. A legvégén a tejben elkevert liszttel picit besűrítem, belekeverem a tejfölt és a reszelt parmezánt és petrezselyemmel megszórom.

A Nagyi zseniális tepertős pogácsájával tálalom.

2009. február 16., hétfő

HAGYMALEVES

A hagymaleves nem számít nálunk nemzeti eledelnek, de a fiúk levest szerettek volna, hagyma is volt otthon, így hát...

HAGYMALEVES

1 kg hagyma vegyesen( póréhagyma, fehér hagyma, lilahagyma)
3 gerezd fokhagyma
5 dkg vaj
olívaolaj
babérlevél
friss kakukkfű
1,5 liter marhahúsleves
2 dl száraz fehérbor
só,bors

A hagymákat felszeletelem. Egy vastag aljú serpenyőben felolvasztom a vajat és egy kis olívaolajat öntök mellé hogy ne égjen meg. Ráteszem a hagymákat, megsózom, borsozom, beleteszem a fűszercsokrot és kicsit átforgatom, majd egy 40-50 percre kis lángon magára hagyom.
Ha így pároljuk a hagymát, akkor fantasztikusan édes és puha lesz, és aranysárgára karamellizálódik.
Végül felöntöm a levessel és a borral, a fűszercsokrot kiveszem belőle és még vagy negyedórát lassan forralom. Jó sok borsot tekerek bele.
Ha elkészült, leveses csuprokba teszem, a tetejét beborítom pirítós szeletekkel, reszelt sajttal megszórom és pár percre betolom a forró sütőbe.